Az NB III Mátra-csoportjának őszi utolsó 15. fordulójában 3-1 arányú vereséget szenvedett az Ózdi FC a megyei rivális FC Tiszaújváros otthonában. A hókásás, jeges pályán lejátszott mérkőzésen a mieinknek az elején és a végén volt esélye gólszerzésre, a hazaiak pedig háromszor kihasználták az "ajándékba" kapott lehetőségeket.
A találkozó elején a Tiszaújváros volt a kezdeményezőbb, de csak két-három szabadrúgásig jutottak, majd a hazai rohamok után fokozatosan a mieink kerültek fölénybe. Ekkor akár a mérkőzést is eldönthették volna Fülekiék, de egyik adódó lehetőségből sem sikerült betalálni Varsányi kapujába. Szűk fél óra játék után egy hazai támadásnál az ózdi büntetőterületen földre került az erre játszó tiszaújvárosi támadó, amiért a játékvezető a tizenegyes pontra mutatott. Kovács Péter büntetőjébe Jakab Norbi beleért ugyan, de a labda így is a hálóba vágódott (1-0). A bekapott gól megtörte a fekete-fehérek lendületét, ráadásul a 36. percben egy Kovács Szilárd ellen elkövetett szabálytalanság továbbengedése után, az ebből támadást vezető hazaiak tovább növelték előnyüket. Kovács Péter ezúttal akcióból vette be Jakab kapuját, bár ehhez kellett az is, hogy az ózdi kapus pont elé öklözzön egy oldalról beérkező labdát (2-0). A második gól után már egyértelmű fölénybe kerültek Koleszár György tanítványai és még a szünet előtt Martis Ferenc találatával háromra növelték a góljaik számát (3-0).
A korábban látottak és a második félidő elején történtek miatt gyakorlatilag eldőltnek lehetett tekinteni a mérkőzést, hiszen a három gólos hátrány mellé - Füleki Csaba kiállítása után - emberhátrányba is került az ÓFC a 47. percben. Ekkor akár egy kiadós vereségbe is beleszaladhatott volna Zimmermann Tamás csapata, ám sikerült valamelyest rendezni a sorokat és tíz emberrel küzdve egyre inkább kiegyenlítődött az újvárosi fölény. Helyzetek továbbra is adódtak mindkét oldalon, de ezek számban és veszályességben közel egyenlő arányban álltak egymással, sőt a 80. percben Csák Károly mintegy 18 méteres lapos szabadrúgása utat talált a sorfal lábai között a tiszaújvárosi kapuba (3-1).
A hajrában felpörögtek a mieink, több gólhelyzetet is sikerült kialakítani a mérkőzést megnyertként elkönyvelő és el is fáradó kék-sárgák kapuja előtt, ám az eredményt számszerűleg szorosabbá tenni már nem tudták Oltyánék, így az Ózdi FC vereséggel zárta az őszi szezont.
FC Tiszaújváros – Ózdi FC 3-1 (3-0) Jók: az egész csapat, ill. senki. Koleszár György: - Szép karácsonyt mindenkinek! Zimmermann Tamás: - Megérdemelten nyert a Tiszaújváros, ettől függetlenül dicséret illeti a fiúkat az őszi teljesítmény miatt. Jó volt a játékvezetés – a múlt héten!
ELŐZETES ENGEDÉLYKÉRÉS NÉLKÜL TILOS A WWW.OZDIFC.HUOLDALAIBÓL BÁRMELY RÉSZT, KÉPERNYŐKÉPET, VAGY FOTÓT KIVÁGNI ÉS FELHASZNÁLNI, A MEGCSONKÍTOTT RÉSZT PEDIG A NYILVÁNOSSÁGHOZ BÁRMELY MÓDON ÚJRAKÖZVETÍTENI!